2012. április 22.

Föld napja

Sziasztok! De régen írtam, hát most itt az ideje.  Mint láthatjátok, megújult a logó. Egy ideig biztosan ez lesz, de gondolkodok egy egyszerűbben is, de arról majd később. Remélem tetszik :) Ma van a Föld Napja. A Föld napját 1790-től ünnepeljük John McConnell-nek köszönhetően. Az ENSZ április 22.-ét nyilvánította a Nemzetközi Föld Világnapjává. Indulásakor több mint 25 millió amerikai állt a kezdeményezés mögé és ezernél is több szervezet vett részt benne. A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” A világon rengetek akcióval ünneplik csodálatos Földünk Napját!
Szereztem egy új könyvet is. Nemsokára megtalálható lesz a könyvajánlóban,  de majd azt is jelzem, ha fent van. Elöljáróban annyit róla, hogy nagyon érdekes könyv és a weboldalon is lesznek belőle dolgok kiírva, valamint újdonságok és képek is.
A szavazás még mindig folyik. Szavazzatok minél többen, azért van ott. :) Eddig 4 szavazat érkezett, szeretnék egy kicsit többet, legalább annyit, mint az előzőnél, ami 7-9 volt. :) 
Érdemes lassan figyelgetni a fészkeket és a webkamerákat, mert hamarosan (néhány héten belül) kelnek ki a fiókák. 
A természetben is elkezdődött a tavasz, a megújulás, virágzik minden, élednek a fák, jönnek az új levelek, csicseregnek a madarak, megtörtént a tojásrakás, nincsenek fagyok, és esik az eső. Ezzel a néhány képpel szeretnék elköszönni, amit nemrég fényképeztem. További szép napot!! :)






2012. április 11.

Fotópályázat

Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni! Kérlek nyisd meg ezt a 3 képlinket és nyomj mindegyikre egy Like-t ! Egy fotópályázatra beküldött képeim ezek. Nyagyon fontos lenne nekem,  el szeretném nyerni a fotópályázat közönségdíját! Előre is köszönöm, hogy szavazol, nagyon köszönöm!! :)


https://www.facebook.com/photo.php?fbid=148906831903320&set=a.148904295236907.29044.100003520121832&type=3&theater
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=148906858569984&set=a.148904295236907.29044.100003520121832&type=3&theater
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=148906878569982&set=a.148904295236907.29044.100003520121832&type=3&theater



2012. április 8.

Húsvét

Üdvözlet! Kellemes húsvéti ünnepeket kíván mindenkinek a Városi madarak! A hölgyeknek sok locsolót, a férfiaknak sok hímes tojást! :)

2012. április 7.

Új logó

Sziasztok! Arra gondoltam, hogy nem-e lenne szüksége a weblapnak, a blognak...stb. egy úgy logóra. El is készítettem. Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: Legyen ez az új logó a Városi madaraknak? Szavazásra lehet használni a bejegyzés végén található "jó" és Rossz" gombokat. Ha le legyen cserélve akkor: Jó, ha maradjon a régi logó, akkor : Rossz gombot nyomjátok meg. Vagy ha szeretnétek, írjatok kommentárokat, megjegyzéseket (nem kell regisztrálni hozzá) . Előre is köszönöm a válaszotokat és segítségeteket.
Íme itt a kép: 

További kellemes napot és kellemes húsvéti ünnepeket!

2012. április 5.

Sok újdonság

Üdvözlet! Sok minden történt mostanában és amit még véletlenül nem osztottam meg! Tehát.
Új menüponttal bővült a weboldal, melynek neve: "Asztalközösségek és etetőlátogatási szokások". A menüpont a madarak kölcsönös együttélésének hasznát, valamint hogy segítenek akarva - akaratlanul egymásnak a madarak. Szó esik még arról is, hogy miért tűnnek el olyan hirtelen a madarak az etető környékéről és mikor szeretnek, és mikor láthatóak az etető környékén.
Újraindult a szavazás is, melyben a havi kérdés: "Raktál ki idén odút a madaraknak?". Erre várom a válaszokat. Az előző szavazás végeredménye a következő: 
                    Mi a véleményed a gerlékről és a galambokról?
                                  Nincs probléma velük: 57% (4)
                                  Eltűröm őket: 28% (2)
                                  Nem szeretem őket: 14% (1)


A weboldalra és ide, a blog jobb oldalsávjára is került üzenőfal / vendégkönyv. Ha van valami véleményed, kérésed, kérdésed, megfigyelésed, azt nyugodtan írd meg. Kérdésre, kérésre szívesen válaszolok. 
Idén tavasszal indult egy nemzetközi összefogás a kerecsen sólyom védelmének érdekében. Ennek örömére indítottak egy új weboldalt és bekameráztak egy kerecsen sólyom fészket A webkamera linkjét a weboldal, webkamerák menüpontjában is megtalálható, vagy erre a linkre kattintva:  http://sakerlife2.mme.hu/hu/content/webcam-1


Továbbra is várom a madaras képeket az alábbi e-mail címre : varosimadarak@freemail.hu .
A képekből képgaléria lesz összeállítva és a galéria a weboldalon is megtalálható lesz. 
Ha szeretnél a weboldal facebook oldalához csatlakozni, akkor itt találhatod a weboldal facebook oldalának linkjét: http://www.facebook.com/varosimadarak .


További kellemes napot és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! :)

2012. április 1.

Egy fészek

Üdvözletem!  Egy érdekes hírről szeretnék beszámolni. Új albérlő költözött a lakásba! A szó szoros értelmében. Egy széncinege párról van szó, de nem szokványos helyre sikerült rakni a fészküket. Néhány napja lettünk figyelmesek, hogy a konyhában furcsa zajok vannak reggelente. Először egérre gyanakodtunk, de egy első emeleti lakásban viszonylag ritka. Tovább hallgatózva arra jutottunk, hogy a gázkonvektorból jön a hang. Majd néhány nap múlva láttam, hogy a kivezetőnyílásból egy széncinege rebben ki. Azonnal összeállt a kép! Egy széncinege pár költözött be a gázkonvektor kivezető csövébe. Szerencsére a beköltözésük előtt pár nappal kapcsoltuk ki a konvektort. (biztos várták, mikor kapcsoljuk ki :))  Reggelente lehet hallani a mocorgásukat, és remélem majd a kis madarak csiripelését is. Majd próbálok képeket is csinálni, bár nem lesz könnyű.
Ezen a linken olvashattok még érdekes helyeken épített fészkekről:
http://madarvilag.xtreemhost.com/Bejegyzesek/View/83


További kellemes és szép napot kívánok!


u.i.: itatást ne hanyagoljuk! :)