2017. január 28.

Itt a madár, hol a madár?

Az idei tél igen keménynek bizonyul Magyarországon. Röpködnek a mínuszok, több helyen hó borítja a tájat, valamint nappal is előfordulnak az éjszakákhoz hasonló hőmérsékletek. Evidens lenne, hogy az etetőknél madárrajok tanyázzanak, ám ez nem így van. Mi lehet ennek az oka?


Vannak olyan helyek, etetők, ahol egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés madár jár enni. Még a leghidegebb napokon sem látni hatalmas tömegeket az etetőknél. Ez tágabban a klímaváltozással függ össze, szűkebb értelemben az adott terület táplálék ellátottságától.

Az elmúlt évek enyhe, mondhatni őszies teleinek köszönhetően Európa északabbi területeiről nem vonultak át a madarak a délebbi (például a Kárpát-medence védett zugaiba) részekre átvészelni a telet. Ez mostanság sincs másképpen, ugyanis idén is a megszokottnál enyhébb az időjárás, már ami a északi részeket illeti. Ezek a madarak nem vonulnak el, nem kockáztatnak több száz, vagy ezer kilométer vonulást addig, amíg megfelelő mennyiségű élelmet találnak, valamint a madarak 2-3 nappal megérzik a hirtelen időjárás-változást.

Emellett idehaza, a hóval borított területeket kivéve, szintén találnak az erdőkben, szántóföldeken elegendő táplálékot, így nem kényszerülnek be a városokba, településekre. Valamint az itt telelő madarak sem érkeznek meg, így bőségesen van az itt maradt madaraknak táplálék. Plusz amíg van táplálék, addig nem zavarja őket a röpködő mínuszok.

De ami fontos, hogy
 folytatni kell az etetést, ugyanis egy-egy terület ellátottsága merőben eltérhet. 
Természetesen az itatás ilyenkor is fontos, főleg az utóbbi hetek viszonylag csapadékmentes időjárása miatt. Télen érdemes napos helyre kitenni az itatót, illetve megcukrozni a vizet.